Menczer Tamás keményen odaszólt a Tisza párt elnökének
A kormány már akkor számos válságot kezelt, amikor Magyar Péter, mint Vargáné élte gondtalan életét – írta Menczer Tamás, a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója hétfői Facebook-bejegyzésében.
Immár ötödik alkalommal indult útjára a Tündérszépek országos szépségverseny. A legszebbeket a zsűri juttatta a döntőbe. Az olvasók szavazatai alapján pedig egy lány csatlakozhatott a döntősök mezőnyéhez. A tét nem kicsi, hiszen a Tündérszépek győztese, vagyis a szépségkirálynő 1 éves OMODA 5 személyautó használatot nyer, valamint kozmetikai szépségcsomagot és mobiltelefont is kap ajándékba. Az országos döntőben szeptember 2. és 26. között adhatják le értékeléseiket olvasóink.
Aida 27 éves, 163 cm magas felsőnyárádi lány a Vízöntő jegyében született. Ápolónőként dolgozik, hobbija a körmözés, ezzel foglalkozik szabadidejében. Még soha nem vett részt sem fotózáson, sem szépségversenyen, de mindig is ki szerette volna próbálni magát ezeken a területeken. Kedvenc étele a bolognai, itala a limonádé. Zene terén Azahriától a 3 korty című dala a favorit. Kedvenc parfümje a Bugatti illata.
Varga Aida
27 Felsőnyárád
Menczer Tamás keményen odaszólt a Tisza párt elnökének
A kormány már akkor számos válságot kezelt, amikor Magyar Péter, mint Vargáné élte gondtalan életét – írta Menczer Tamás, a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója hétfői Facebook-bejegyzésében.
Szijjártó: újabb lendületet vett a migráció ellen küzdő politikusokkal szembeni hadjárat
„Újabb lendületet vett a migráció ellen küzdő politikusokkal, kormányokkal szembeni hadjárat” – írta a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn a Facebook-oldalán.

További versenyzők
Szabó Vivien
23
Putnok
Szabó Rebeka
20
Hajdúsámson
Kondor Georgina
30
Alsóbereczki
Ruszkai Martina
28
Gelej
Kovács Lili Klaudia
22
Debrecen
Orosz Viktória
22
Szerencs
Nagy Nóra
28
Miskolc
Mikó Fanni
21
Szikszó
Ungvári Dorka
22
Debrecen
Kecskeméti Csenge
19
Debrecen
Péter Barbara
24
Tornyospálca
Budai Ilona
20
Ózd
Gellért Lívia
22
Debrecen
Szabó Barbara
19
Debrecen
Szabó Regina
22
Kocsord
Varga Brigitta
24
Debrecen
Oláh Dominika
23
Cigád
Orosz Renáta
21
Hajdúhadház
Biró Evelin Anita
25
Tiszalök
Dienes Éva Liza
30
Sátoraljaújhely
Faragó Zsuzsanna
18
Nyíregyháza
Kövesdi Vivien
23
Miskolc
Szűcs Zsófia
21
Debrecen
Kiss Rita
18
Mátészalka
Kecskés Boglárka Csilla
25
Hajdúsámson
Takács Boglárka
20
Méra
Klé Vanessza
19
Nyírábrány
Horváth Krisztina
18
Fábiánháza
Kiss Emese Anna
19
Debrecen
Hadar Vanessza
21
Földes
Bőnyei Bianka
20
Kömörő
Kovács Kitti
26
Balkány
Lukács-Karajos Judit
30
Nyíradony
Kiss Ágnes
24
Balmazújváros
Lipták Viktória
24
Mándok
Borbély Barbara
25
Demecser
Szántó Barbara Fanni
19
Miskolc
Roskó Bianka
20
Nyírkarász
Szalóki Karina Patrícia
23
Miskolc
Sebák Vanda
24
Buják
Siountas Anna
19
Nyíregyháza
Tóth Alexandra
19
Hajdúszoboszló
Fekete Fanni
22
Hajdúböszörmény
Madura Gyöngyi
30
Kazincbarcika
Korábbi versenyek