Menczer Tamás keményen odaszólt a Tisza párt elnökének
A kormány már akkor számos válságot kezelt, amikor Magyar Péter, mint Vargáné élte gondtalan életét – írta Menczer Tamás, a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója hétfői Facebook-bejegyzésében.
Immár ötödik alkalommal indult útjára a Tündérszépek országos szépségverseny. A legszebbeket a zsűri juttatta a döntőbe. Az olvasók szavazatai alapján pedig egy lány csatlakozhatott a döntősök mezőnyéhez. A tét nem kicsi, hiszen a Tündérszépek győztese, vagyis a szépségkirálynő 1 éves OMODA 5 személyautó használatot nyer, valamint kozmetikai szépségcsomagot és mobiltelefont is kap ajándékba. Az országos döntőben szeptember 2. és 26. között adhatják le értékeléseiket olvasóink.
A 24 éves Ági a Mérleg jegyében született. A 175 cm magas lány kedvenc étele a lazac grill zöldséggel, itala a citromos víz. 4 éve vegyészként dolgozik. Korábban 7 évig igazolt sportolóként kézilabdázott. Angol nyelven középfokon beszél. A szabadidejében sokat utazik és fotózásokon, illetve forgatásokon is részt vesz. Van egy francia buldog kiskutyája, aki Lola névre hallgat. Célja, hogy egy világversenyen egyszer Magyarországot képviselhesse.
Kiss Ágnes
24 Balmazújváros
Menczer Tamás keményen odaszólt a Tisza párt elnökének
A kormány már akkor számos válságot kezelt, amikor Magyar Péter, mint Vargáné élte gondtalan életét – írta Menczer Tamás, a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója hétfői Facebook-bejegyzésében.
Szijjártó: újabb lendületet vett a migráció ellen küzdő politikusokkal szembeni hadjárat
„Újabb lendületet vett a migráció ellen küzdő politikusokkal, kormányokkal szembeni hadjárat” – írta a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn a Facebook-oldalán.

További versenyzők
Ruszkai Martina
28
Gelej
Kiss Rita
18
Mátészalka
Faragó Zsuzsanna
18
Nyíregyháza
Roskó Bianka
20
Nyírkarász
Horváth Krisztina
18
Fábiánháza
Klé Vanessza
19
Nyírábrány
Szántó Barbara Fanni
19
Miskolc
Tóth Alexandra
19
Hajdúszoboszló
Szabó Vivien
23
Putnok
Szabó Barbara
19
Debrecen
Szalóki Karina Patrícia
23
Miskolc
Kiss Emese Anna
19
Debrecen
Ungvári Dorka
22
Debrecen
Szabó Regina
22
Kocsord
Szűcs Zsófia
21
Debrecen
Kövesdi Vivien
23
Miskolc
Hadar Vanessza
21
Földes
Madura Gyöngyi
30
Kazincbarcika
Lipták Viktória
24
Mándok
Budai Ilona
20
Ózd
Gellért Lívia
22
Debrecen
Takács Boglárka
20
Méra
Kecskeméti Csenge
19
Debrecen
Nagy Nóra
28
Miskolc
Kondor Georgina
30
Alsóbereczki
Orosz Renáta
21
Hajdúhadház
Varga Aida
27
Felsőnyárád
Kecskés Boglárka Csilla
25
Hajdúsámson
Varga Brigitta
24
Debrecen
Szabó Rebeka
20
Hajdúsámson
Mikó Fanni
21
Szikszó
Siountas Anna
19
Nyíregyháza
Borbély Barbara
25
Demecser
Péter Barbara
24
Tornyospálca
Lukács-Karajos Judit
30
Nyíradony
Sebák Vanda
24
Buják
Kovács Kitti
26
Balkány
Biró Evelin Anita
25
Tiszalök
Fekete Fanni
22
Hajdúböszörmény
Bőnyei Bianka
20
Kömörő
Orosz Viktória
22
Szerencs
Dienes Éva Liza
30
Sátoraljaújhely
Oláh Dominika
23
Cigád
Kovács Lili Klaudia
22
Debrecen
Korábbi versenyek