Tündérszépek – 2022

Immár ötödik alkalommal indult útjára a Tündérszépek országos szépségverseny, amelyre még jelentkezhetnek a lányok. A szépségverseny a regionális fordulóval kezdődik. Ide maximum ötvenen juthatnak be a szakmai zsűri döntése nyomán, így nem érdemes halogatni a jelentkezést. Idén 18-35 év közötti szépségek nevezhetnek az országos megméretésre. A dicsőség mellett, hogy ők képviselhetik szűkebb hazájukat a fináléban, értékes nyeremények és élmények is várják a Tündérszépeket.

Nyeste Laura
23, Sajószentpéter

Nyeste Laura 23 éves sajószentpéteri lány. Miskolcon folytatott tanulmányokat a Fáy András Görögkatolikus Közgazdasági Szakgimnáziumban. A szakmai érettségi után kapott egy lehetőséget, hogy Kanadában töltsön egy évet, ahol tanulhatott és dolgozhatott az utazásra a párja elkísérte. Szabadidejében szeret sminkelni és röplabdázni. Jelenleg kisfiával és párjával tölti a mindennapjait. A Tündérszépek versenyre a párja regisztrálta, hiszen tudta, hogy mindig is nagy álma volt, hogy egy szépségversenyen részt vegyen.

 

Laura 165 cm magas, csillagjegye a kos, kedvenc itala az őszibaracklé étele pedig a gyümölcsleves. Legszívesebben a Cacharel Amor Amor parfümét fújja magára. Kedvenc zenéje pedig Inna – Hot című száma.

Tündérszépek – 2022